jegyzeteim az Identitás mint politikai fegyver konferenciához
Megszerkesztve publikálom, a félreértések elkerülése végett. Egyébként az idő talán legnagyobb részében rajzfilmekről beszélgettünk.
A kétezres évek közepén akaratlanul és véletlenül tanúja voltam annak, ahogyan a „gender” mint politikai eszköz importjával együtt a genderrel kapcsolatos viták is megjelentek Magyarországon. A feminizmushoz a művészet révén kerültem közel, és az én értelmezésemben gyakorlatilag modernitáskritika volt. Naiv módon azt gondoltam, hogy az állam és az egyén viszonyáról, valamint a test és a tudat kapcsolatáról szól.
Az első feminista eseményen, amelyre elmentem, körben ülve beszélgettek arról, hogy ki miért áldozat. Akkor jó ideig távol tartottam magam az egésztől, tovább csináltam a művészeti dolgaimat, de akaratlanul is kapcsolatba kerültem az NGO-k kádereivel, akik először csak kéretlenül tanácsokat adtak, felajánlották az erőforrásaikat, aztán azon kaptam magam, hogy tízezer forintokért dolgoztattak, és a fizetetlen személyzetükként kezelve basáskodtak. A tudatomat is akarták. Elvárták, hogy elfogadjam a dogmáikat.
Az egyik dogma a „mindig az áldozatnak hiszek” volt – ettől megfagyott a vér az ereimben. Azon túl, hogy meg akarják mondani, kinek hiszek, ha valaki áldozatnak ismerteti el magát, akkor igaza van? Pontosan így volt. Azt hittem, ez az általam ismert maffiára/szektára jellemző anomália, de pontosan ezt a dinamikát láttam megjelenni a médiában az első #MeToo-ügyekkel. Csak mint a szektában/maffiában, a színpadiasan előadott áldozati szereplés azért működött, mert csoportosan történt. Nem jól, sőt, nagyon átlátszóan csinálták, de csoportosan. Vágyak és érdekek kapcsolódtak, rezonáltak, egymást erősítették.
Arra, hogy mennyire ürügyek az ügyek, a legtisztább példa talán Nagy Blanka szoknyája. Ott volt a képi bizonyíték arra, hogy nem történt semmi – nem felfelé fényképezett a fotós, hanem körbe, egy nyilvános eseményen. Van, aki nem hajlandó hinni a saját szemének, mert ez érdekében áll. A közösségi média nélkül ezek az emberek nem is tudtak volna erről a nagy „botrányról”, és nem találják meg a többi felháborodottat, vagyis egymást. A „felháborodás”, ami nem történt volna meg, a közösségi média nélkül nem is látszott volna. A Burda „pedofilbotránya” hasonló: volt egy kép, ami egy teljesen konvencionális divatfotó volt egy kislányról, egy (nagyon valószínűleg németből) tényleg szerencsétlenül fordított felirattal. Akkor lett „botrány” belőle, amikor egy cancelelésre ‘szakosodott’ oldalra kikerült, és ráadásul a cancelelők még tovább terjesztették a képet a digitális térben, ahelyett, hogy megpróbálták volna megakadályozni a terjedését, vagyis cenzúrázni.
Ezekből az esetekből felületesen nézve azt lehetne hinni, hogy prűdebb lett a világ, mert ezek a képek senkit nem zavartak volna régebben. Közben az történt, hogy az anomália vált reprezentatívvá.
A hasonlat a szexuális forradalom és napjaink szexuális normákat átíró mozgalmai között is elsőre kézenfekvőnek tűnhetne, de szerintem valójában nem központi dolog ami a szex körül történik, max undorító és feltűnő. Szerintem csak vetülete sokkal átfogóbb folyamatoknak - nem arról van szó, hogy a szexuális normák változnak meg, hanem egy fajta hálózatosodott működésmód terjed el. A technológiára alapuló hálózatok kiterjesztése, a terjedés és a megszilárdítás sebessége teljesen új. Ennek a logikának kifejeződése, ahogy technológiák jelennek meg a test határainak átírására. A genderrel kapcsolatos mozgalmak a testet eredendően konstruáltként értelmezik, tehát lehet dekonstruálni, nincsenek határai (lásd a transzmozgalmat).
A transz „egészségügy” bizarrnak és taszítónak tűnhet, közben szerintem lényegében ugyanolyan, mint a paternalista egészségügy erőszakrituáléi, hogy bárkinek eszébe jut annyira pszichopata dolog, mint a kötelező rákszűrés, vagy az abortusztabletta és a sürgősségi fogamzásgátlás elérésének megnehezítése. Ezek mögött a szabályozások mögött semmi tudományos bizonyíték nincs. Egyszerűen van, aki ezt akarja. Amire megtanított a saját tapasztalatom a hálózatokkal: felismerni ezt a napjainkban hálózatokon keresztül kapcsolódó, terjedő, erősödő gonoszságot, a nihilista hatalomvágyat – a természet, a természettel azonosított test, különösen a női test kontrollálásának vágyát.
A test vagy a tudat kontrollálói egyre megy, különösen ha rájön az ember, mennyire hamis a test és tudat elválasztása. Szerintem ennek a nihilista hatalomvágynak a hálózatai vannak, nem új szexuális forradalom.
